Kérem, hogy amennyiben valamelyik feladatlap megtetszett, és másnak is továbbküldené (továbbküldenéd), a blog hivatkozását küldje (küldd) el! Köszönöm

2012. márc. 16.

A számfogalom

A számfogalom kialakításában fontos szerepe van mindannak, amit "otthonról hozunk". Nem szükséges feltétlenül nagyon "tudatosan" fejleszteni, elegendő, de kell, hogy megszámláljuk a dolgokat. Meg lehet számolni például a lépcsőfokokat ott, ahol járunk, a játékok darabjait, amikor elpakolunk, sütikészítéskor a hozzávalók számát például kanalanként, és így tovább.
Már egy kétéves gyerek is szívesen ismételgeti, amit hall, a számokat is. Persze ennyire korán még nincs szó valódi számfogalomról, a gyereknek inkább a számlálás dallama tetszik. A későbbiek szempontjából azonban ez az időszak is nagyon fontos.
Az óvodások már néha valóban megszámlálják a dolgokat. Középső csoportban pedig más egyszerű műveleteket is végeznek 6-os számkörben. Ebben a korban- és szerintem még később is- fontos, hogy a gyereknek legyen mihez nyúlnia, amikor számol. Ez a segédeszköz lehet akár számolópálca, korong, vagy akár néhány nagyobb babszem is.

A ma közzétett kártyákat elsősorban az óvodás, legalább középső csoportos gyerekeknek készítettem.

A lapon, amit mellékelek, kártyák találhatók. Ezeket nyomtatás után szét kell vágni a vonalak mentén.
Párosíthatjuk a dolgok számát a számjegyekkel, a rajzokat nyugodtan meg is lehet számlálni. Ha már jól megy, akkor egyszerű memóriajátékot is játszhatunk vele!
Jó szórakozást, és szép napot:

Hajni

számfogalom 6-ig

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése