Kérem, hogy amennyiben valamelyik feladatlap megtetszett, és másnak is továbbküldené (továbbküldenéd), a blog hivatkozását küldje (küldd) el! Köszönöm

2012. júl. 9.

Nyelvi játékok


Anyanyelvünket magzat korunk óta halljuk, és 1,5-2 éves korunk körül kezdjük használni. Amikor már jól megy a használat, akkor ennek segítségével gondolkodunk is, ennek segítségével fejezzük ki érzelmeinket, kívánságainkat.
Ha nem tudjuk eléggé szabatosan, szépen kifejezni magunkat, akkor- túl azon, hogy tanulni is sokkal nehezebb lesz- az élet számos területén hátrányt szenvedhetünk!

Tapasztaltam, hogy sok gyereknek, diáknak komoly kihívást jelent, hogy kifejezze azt, amit mondani akar. Ettől önbizalmuk is elvész, és sok esetben akkor sem mernek beszélni, vagy leírni valamit, amikor az egyébként helyes volna. Emiatt sokszor az értékelés sem a tényleges tudást tükrözi. Ez ismét árt az önértékelésnek, és beindul egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kijönni.
Pedagógusként, fejlesztőként nem egyszer tapasztaltam, hogy amit a tanórán a diákok „nem tudtak”, az valójában ott van a fejükben, csak nem találták a megfelelő szavakat, és így a pedagógus hiába próbálta rávezetni őket! Hiába a tudás, ha nem tudják kifejezni magukat a fiatalok, a gyerekek, ha nem tudják SZAVAKBA önteni, amit tudnak!
Nem tudom eleget hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy beszélgessünk a gyerekekkel, hogy meghallgassuk őket, és hogy beszédünkkel mintát adjunk nekik! Ez minden emberi kommunikáció alapja.
Ebben segítenek a mondókák, gyermekdalok- már egészen pici korban, a mesék, versek is.

Meg természetesen a jól kitalált játékok is!
A kereskedelemben nagyon sok játék kapható, ami a szókincs bővítésében sokat segít, és sok vidám percet szerez mindenkinek. (Mert lássuk be, a felnőttek is szeretnek játszani!)
Sok játékot bizonyosan ismerünk- ilyen például az Ország-város…, a Fekete- fehér- igen- nem, vagy a barchoba játék.

Az alább közölt játékokhoz általában semmiféle eszköz nem szükséges (ha mégis, akkor külön jelezni fogom).
Bárhol, bármikor játszhatjuk őket, otthon főzés közben, vagy egy hosszabb utazás során.
Nem utolsó szempont, hogy bővítik a szókincset, emellett a gondolkodást, és a rövidtávú hang utáni emlékezetet is jól fejlesztik.


Egyszerű szójáték:

A játék menete:
Mondunk egy szót, a soron következő játékosnak a szó utolsó hangjával kezdődő szót kell mondania. Nem lehet olyan szót mondani, ami már elhangzott!
Kezdetben ez egy nagyon könnyű játék, de amikor már sok szó elhangzott, akkor már nehéz dolga is lehet a játékosnak. Ilyenkor- főleg a kisebb gyerekeknek segíthetünk!
A játék egy változata, amikor csak egy fogalomkörbe tarozó szavakat lehet mondani- pl. állatok, nevek, stb.


Szólánc:

A játék menete:

Az első játékos mond egy szót. A soron következőnek az előbb elhangzott szót is ki kell mondania, és egy új szót hozzátenni. A következőnek az előtte elhangzott szavakat is ki kell mondania, és egy új szóval bővíteni a szósort, és így tovább. A játék egyre nehezebb, minél többedik szónál járunk, ezért a játékosoknak szükségük lehet segítségre!
Könnyíthető a játék, ha nem az összes korábban elhangzó szót kell elmondani, csak az utolsó kettőt, hármat, stb. (Kisebbeknek ezt a változatot javaslom.)
Nehezítés: csak egy fogalomkörbe tartozó szavakat lehet mondani. Ez a változat kicsit könnyebb, ha minden új szót az azt megelőző szó utolsó hangjával kezdve mondunk. Pl. sas, sólyom, medve, elefánt, stb.
A fogalomkör akár szűkíthető is- pl. állatok-madarak, emlős állatok, stb.

Jó szórakozást és szép napot:
Hajni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése