Kérem, hogy amennyiben valamelyik feladatlap megtetszett, és másnak is továbbküldené (továbbküldenéd), a blog hivatkozását küldje (küldd) el! Köszönöm

2011. okt. 6.

Számos pörgettyű

Ha nehezen megy a számok elsajátítása (az okokról majd máskor írok), akkor jól jöhet egy segédeszköz.
Legegyszerűbb egy hétköznapi 6 oldalú dobókocka, amit szinte bármely játékboltban beszerezhetünk.
Már egy 4 éves gyerekkel is remek játékokat játszhatunk, erre egy "lépegetős" játék is- pl. Ki nevet a végén, stb. alkalmas. Ez elsősorban nagyon jó szórakozás.
Ugyanakkor miközben játszunk, a gyerek a kockán látható pöttyök számát és helyzetét meg tudja jegyezni. Ha gondot okoz neki, akkor persze segíteni kell!

Ha a gyerek már 10-ig is el tud számolni, akkor érdemes a lakásban fellehető tárgyakat, vagy utazás során a tárgyakat megszámlálni (lehetőleg olyan tárgyakat válasszunk, amelyekből nincs több tíznél. Ezt a számot csak akkor lépjük át, ha a gyereknek jól megy!). Esetenként műveleteket is lehet végezni- pl. 3 alma meg 2 körte összesen hány gyümölcs? Fontos, hogy a gyereknek legyen lehetősége megszámlálni a gyümölcsöket, tárgyakat. A tízes számot óvodásoknál és első osztályban az első hónapokban még ne lépjük túl! Az sem baj, ha a gyerek eleinte hibázik!
Ha már felismeri a számokat, akkor lehet vele játszani pl. számpörgettyűt.

A pörgettyú a korábban leírtakhoz hasonlóan készül. 10 oldala van. Ezt úgy érhetjük el legegyszerűbben, ha egy körív átmérőjére 36 fokos szöget mérünk fel szögmérő segítségével. A kezdőpontot, és a szög által kimetszett pontot mérjük a körívre. A pontokat összekötjük, így egy 10 oldalú alakzatot kapunk.
A továbbiakban a Pörgettyű bejegyzésben szereplő lépéseket követjük.

A 10 oldalra számokat festünk- 1-10-ig (óvodásoknak), vagy 0-9-ig (iskolásoknak).
Eztán jöhet a játék!


Bármilyen számolásos feladatot adhatunk.
Egy játék:
Megpörgetjük a pörgettyűt. Amelyik számnál megáll, azt a számot megjegyezzük. Újra pörgetünk, s ameddig a pörgettyű pörög, a korábban kipörgetett számtól számlálunk egyesével tovább, ameddig meg nem áll a pörgettyű. (Pl. a 7-es számnál állt meg- ameddig újra pörög, 7- től számlálunk, ameddig csak tudunk- 8,9,10, stb.) Ha a gyereknek szüksége van rá, segítsünk neki!

Jó szórakozást:
Hajni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése